2013. augusztus 4., vasárnap

Lehetek a tűz, lehetek a víz...

" Szemétre vetett kacatok közöttük turkál a szürke fény, széttépett mindennapok, ó, valakit várnak...ott várok a sorok között, talán egyszer rám találsz, üvöltök, integetek neked, de ha nem látsz: lehetek a víz, lehetek a tűz, lehetek a szél, ami Téged mindig űz, az árnyék, lehetek a fény, akkor sem értenél..." / Zanzibár/


Eltűntek az átsírt hajnalok szívszakadásai, gyémántkönnyei, mert mindenen átragyog az új nap, minden bájával, keserveivel, harcokkal, rég eltemetettnek hitt reményeivel, ígéreteivel. Krisztinaváros nem enged, hálásan köszönöm minden nap, védőn ölel magához, szeret, szeretem, kopott bájával, mesét suttogó ódon, szemétszagú kapualjaival, könyörtelen valóságával, csillogásával, nyers, mellbevágó szegénységével és tüntető gazdagságával. Lelkemben lüktet a nyár, derűtől csillogón, kopott napok váltják a hamuszín estéket, mindenen átemelő benső derű, mosolyos, csöndes, halk énekű, röpke-tünde álmok, angyalszárny hűs érintése hajnalonta az arcomon, Iloár ölel, megérint, elsuhan...Egy arc áll fölém a félálomban, minden vonásával szívembe égetten, érzetten, szeretetten, mert minden elmúlik, minden változik, a szeretet marad...lenyomatva a szívemben, az agyam titkos rejtekében, mindenen át...hangja borzongat, jólesőn, simogatva, suttogja vágyaim, ismeri minden rezdülésem, együtt mozdul vágyaimmal, testünk összeszokott, a lelkünk is összeér...egy érintés, és minden felizzik, itt maradt illat-nyomok a lepedőn, hogy magamba szívhassam, ha nincs mellettem, minden felizzik, lángol...a kávé visszaránt a reggelbe, a mosoly, a derű marad, nem engedek rossz hangulatot közel, és nincs is mostanában....és ez így van jól.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése