2013. május 24., péntek

Vásárolni



 Sóhajtva vettem tudomásul, hogy nem tudok vásárolni. Ez tény. A fiam marketing szakos és tudományos
kiselőadást tartott a témáról, mit és hogyan csinálok rosszul. Közben a kapucnimnál fogva visszahúzott a járdára, mikor megpróbáltam átkelni a túloldalra, szerintem simán átértem volna, szerinte meg már nem, tisztára óvodásnak éreztem magam. Én a tipikusan szenzitív vásárlók csoportjába tartozom, bólintottam is rá lelkesen bármit is jelentsen ez. Nem és nem jól vásárolok, fejtegette tovább a fiam, és én megrendülten hallgattam. Például én nem tervszerűen vásárolok, hanem impulzívan, amit meglátok és megtetszik, azt habozás nélkül megveszem. Mondtam neki, hogy ez így ebben a formában abszolút nem igaz, mert hiába tetszett meg a legújabb BMW, azt sem vettem meg, a plazmatévét se, pedig az is tetszik. Nem erre gondolt, legyintett nagyvonalúan. Tervezzem meg a bevásárlást. Jó. Ahányszor listát írtam, azt vagy otthon felejtettem, vagy a bevásárlóközpontban kerestem órákon keresztül, közben vadul forgattam a szemem, mit is felejtek el. A fiammal kész élmény amúgy is bevásárolni, mert a félmaratonon már játszva indulhatnék, olyan tempóval jutunk el a Tesco-ig, kettő, körülbelül fél órát ad a bevásárlásra, elvégre ő a serpa, ő cipeli haza, és annyi időm van, hogy teleszórjam a bevásárlókocsit a polcok között, közben ötször elmondja, hogy siessünk, mert éhes vagyok, három minden, de minden akciós polc mellől elhúz, nincs rá szükséged felkiáltással, nem lehet sem bugyit, sem melltartót válogatni, sem könyveket nézegetni csak úgy, árakat böngészni se nagyon. És mikor meglátja az eszelős fényt a szememben a táskák iránt, hát akkor villámgyorsan ránt el a polcok mellől, mielőtt még elcsábulnék, annyi táskád van már anya, mondja, és kiszórom az összest, ha még egyet megveszel, így hát tört szívvel vonulok tovább, és annyit legalább megenged, hogy a százkettedik tollat megvegyem, az a másik mániám, a tollak, imádom őket, úgyhogy minden teszkós bevásárláskor veszek egyet, és akkor úgy érzem magamra is költöttem valamennyit, ha már táskát nem vehetek, azt majd a turkálóban bepótolom,oda ritkán jön a fiam, aztán megvesszük a legszükségesebb, és legnélkülözhetetlenebb dolgokat, ebbe az üveg unikumot is beleszámítjuk, elvégre gyógyszer, hiszen vöröskereszt van rajta, és különben is szeretjük, és mikor a dögnehéz táskákat cipelve hazafelé rohanunk, miközben a vállam tőből esik ki, de sietnünk kell, mert a fiam nem szeret bandukolni, és néha visszanéz a barátnőjével, hogy vajon melyik sarkon hagynak el, akkor néha elmélázom: szegények vagyunk, de jól élünk. Magunk szintjén. Most mit csináljak, ha nem vágyom selyemperzsára, meg luxusmercire, meg nyakat lehúzó aranyláncra? Vágyom viszont cédékre, könyvekre, filmekre, utazásra, szerelemre, szeretetre, szerencsére, némi sikerre, és legalább ezek rajtam múlnak megkapom-e őket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése