2013. május 24., péntek

Mintha véget érne

 A hetek felgyűlt stresszét nyelem, mert a szavak csak a szívemig érnek, egyszerűen képtelen vagyok írás
formájában rögzíteni. Mintha valami egyszerűen véget ért volna, valahogy nem nyílik a meseláda teteje, és a varázserőm is mintha egyre kevésbé hatna a mindennapok álmos sűrűjében.Egy újabb ajtót zártam be, önként, dalolva persze, újabb falat emelve a láthatatlan és látható világ köré.Tehát újabb jelszót kreálok magamnak: arccal a nap felé. Vagy inkább a hold felé? Elvégre hold-függő lennék, vagy mi. Próbálok újra valami lenni, még ha a megfogalmazással vannak is némi problémák. A változás sűrű levegőjét nehezen lélegzem, mert nem tudom akarom-e egyáltalán. Vagyok, aki vagyok, vagy inkább leszek aki leszek, bár nem érzem semmilyen formában jó-e amit teszek. Újból elindultam valami felé, akaratom töretlen. A szavakat magamba zárom, egyszer még leírom, vagy csak hagyom hogy elringassanak, simogassanak. A meseládát bámulom, szívem végigsimítja minden leírt szavát, egy másodpercre átélem a rosszakat, a jókat, a szépeket és gonoszságokat, mindent mit tettem, és szép csendben lezárom a tulipiros virágos ládácska tetejét. A hangok egyre távolibbak bennem, mint nagymamám hangja a telefonban, egyre elmosódottabb, mintha már feloldódott volna a másik oldal fehérségében. Lezárom a blogot is egyenlőre, mert már most más vagyok, mint aki elkezdte, és a letöröltet is sajnálom néhanap, de másként nem tehettem. Lelkem marad minden szóban, nyomot hagytam magamnak. Ha lesz erőm, kedvem, szívem, lelkem, máshol, máshogy folytatom…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése