2013. május 24., péntek

Csiribá


 Csiri bá a nevéhez méltón öreg és varázsos volt. Félrecsúszott varázslósipkáját a csillagok és holdak teljesen
elborították, és minthogy mindig a szemébe csúszott döcögve tologatta vissza a homlokára. Fénylő szemüvege mögött gyermeki ártatlan kék szem csillogott, az öregségnek azon fokán amikor már játszva gyermekinek érezzük magunkat, vígan mosolyoghatunk balgaságainkon. Elfeledett varázsszavak után kutatott elméjében, homlokráncolva próbálta felidézgetni régen használt bűvszavakat. Időnként elgondolkozva kavargatott egyet-egyet a hatalmas üstön az óriási kanállal, ugyanis fogalma sem volt milyen varázsitalt tett föl főzni benne. Egyszerűen elfelejtette.Lendületesen kavargatta tovább, törengve mit is kezdhetne vele. Végülis általános csodaszernek keresztelte és apró fiolákba töltötte. Csiribá kíváncsian löttyintett egy kevéske varázsszert az elszáradt virágra és láss csodát szárba szökkent. Igaz, volt némi hibája a virágnak mert teljes hosszában apró lándzsák borították, a virágja pedig kézigránátot formált, de mégiscsak virág volt. Nagyvonalún legyintett és kitekintett az ablakon. Fejét csóválva vette tudomásul a fagyos tavaszt, a gólyát sajnálgatta, amelyik a döbbenettől némán toporgott a befagyott tócsa fölött, és a mirelitté vált békát szemlélte. Csiribá hintett egy kis varázsitalt a mezőre és a langyos tavaszi napsugár bágyadtan simított végig a tájon, csendes derűbe vonván a tavaszra vágyódó, ébredező természetet. Csiribá álmomban a számba is töltött a csodaszerből, mert már kínlódás volt minden nap, a szívemig nem értek fel a szavak, csak ugráltak a fejemben össze-vissza, az üresség elleni mindennapos csatát már félig elvesztettem, az érzések körbefontak, de csak üvegfalakat találtak, a napok egyformasága teljesen magába temetett, az annyira várt együttlétek valahogy kínlódássá váltak, egy-egy gyöngyszín nevetés hasította csak ketté, a hiányérzetek gyötörtek csak mert nem találtam a megoldást, a szeretet nem ért el a szívemig nem tudtam elfogadni és továbbadni sem, hiányzik az ölelés és most is odabújnék, megfogadtam türelmesebb leszek, és mindenért megbocsátok, hadd, hogy a csillámos varázsnapok újra ideférjenek, hidd el, nincs az a betegség ami legyőzzön, nincs az a pénzhiány ami letörjön, még ha botorságnak tűnik is az egész hagyd a Csiribá varázst mindennapossá tenni, mert a varázs nem szűnik, csak legfeljebb átalakul és magunk tehetünk arról, hogy csillagporos maradjon…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése